DR. SZÜTS KRISZTINA

Mottóm: „maximális alázattal és tisztelettel a beteg a szakma és a kollégák iránt…mert csak így érdemes…”

2003-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karán. Végzést követően aneszteziológia-és intezív terápiás szakorvos jelölti képzést kezdtem a Jahn Ferenc Délpesti Kórház Központi Intenzív terápiás Osztályán. 2005 végétől munkámat a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben (GOKVI) folytattam, ahol jelenleg is dolgozom.

2009-ben aneszteziológia és intenzív terápiából, 2013-ban pedig kardiológiából szereztem szakvizsgát kiválóan megfelelt minősítéssel.

A GOKVI-ban 10 éven át az Intenzív terápiás részlegen dolgoztam kezdetben beosztott orvosként, majd részlegvezető-helyettesként. 2015-ben létrehoztuk a subintenzív részleget, melyet 2017 végéig vezettem. Ekkor kis időre elköszöntöm az orvosi hivatástól; megszületett kisfiam.

2019 októberétől viszont ismét munkába álltam. Főigazgatói felkérésre átvettem a Sürgősségi-és Szakambulanciák vezetését, amit a jelen kor előírásainak megfelelően kórszerűsítettünk. A COVID járvány idején Sürgősségi Ambulanciánk magasszintű kardiovaszkuláris ellátást biztosított országosan. 2021-ben csatlakoztunk az oltási programhoz is, melynek orvosszakmai vezetője voltam. Mind emellett 2 éven át elláttam a Felnőtt Kardiológia Osztály irányítását is helyettes vezetőként.

2023 januárjában Intézetünk földszintjén átadásra került egy 16 intenzíves ággyal felszerelt Sürgősségi Betegellátó Egység, melynek vezető főorvosa vagyok napjainkban is.

A főállásomon kívül 10 éven át a Szigetszentmiklósi Szakrendelő Kardiológiai szakrendelésén dolgoztam, egészen 2023 végéig.

Munkám mellett részt veszek a rezidensek képzésében, valamint az intézeti reanimációs oktatásban. Vezetőként fontosnak tartom azt, hogy a fiatal generációnak átadjuk a tudást, a szakma és a beteg iránti alázatos munka fontosságát.

Pályafutásom során mindig probálom a legnagyobb tisztelettel kezelni betegeimet, hogy az orvos-beteg kapcsolat igazi bizalmi kapcsolattá alakuljon. Nekem a beteg szent és sérthetetlen. Tekintettel arra, hogy súlyos szívelégtelenséggel élő betegeket gondozok, ez elengedhetetlen.

A több mint két évtized alatt elért szakmai eredményeim mellett legalább ennyire büszke vagyok a betegeimmel kialakult kapcsolatomra.

Rendelésemre szeretettel várok minden kedves pácienst.

  1. Azokat akik még nem betegek, de kíváncsiak arra, hogy a szív-és érrendszeri megbetegedés-ami a vezető halálok- tekintetében vannak e rizikótényezőik, (menedzserszűrés)
  2. azokat, akiknek már vannak eltéréseik, de még manifeszt betegséget nem diagnosztizáltak (primer prevenció)
  3. azokat is, akiknél már kialakult betegség, secunder prevenciós megoldással, gondozással.

Véleményem szerint nagyon fontos az elsődleges megelőzés.

Intézeti háttér: Országos Kardiovaszkuláris Intézet

 

A Doktornő szeretettel várja rendelésén felnőtt (18 év feletti) pácienseit, magyar nyelven.

Rendelési idő:

Szerda 13:30-17:30

TANULMÁNYOK

  •      2016-     : klinikai főorvos
  •      2013-       : kardiológus szakorvos
  •     2009-2013: Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszék, szakorvos jelölt
  •     2009.- Aneszteziológia és Intenzív Terápiás szakorvos
  •     2003-2009.: Semmelweis Egyetem AITK, szakorvos jelölt,
  •     1996-2003: Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Budapest
  •     1992-1996: Petz Lajos Egészségügyi Szakközépiskola, Győr
  • 2006.09-2007.09: SE Kardiológiai Tanszék, medikusi oktatásban részvétel,
  • 2005-: Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, Rezidensi oktatásban részvétel,
  • 2008.03- Kardiológiai szakasszisztensi oktatásban részvétel, resustitatios oktatás szerveséz, lebonyolítása
  • 2013-2023: Szigetszentmikósi Szakrendelő kardiológia szakrendelés szakorvosi munka
  • 2009. Aneszteziológiai és intenzív terápiás szakvizsga (kiválóan megfelelt),
  • 2013. kardiológia szakvizsga (kiválóan megfelelt)

SZAKMAI TAPASZTALAT

  • 1998-2002: Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet, általános ápoló,
  • 2002-2003: OMSZ, Központi Mentőállomás, Mentőtiszt III.
  • 2003.- 2006: Főnix S.O.S „zrt”Rt. Orvosi ügyelet, orvosi tevékenység
  • 2003.-2004: Főnix S.O.S „zrt” Rt. Mobil Intensiv Care Unit-on sürgősségi orvosi tevékenység,
  • 2004.-2008.: OMSZ-MICU-n, sürgősségi orvosi tevékenység
  • 2003.-2005: Aneszteziológiai-és Intenzív terápiás rezidens,melynek keretében folyamatos továbbképzés SE AITK szervezésében,
  • 2003-2005: Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház Aneszteziológiai, Intenzív-és Sürgősségi Osztályon orvosi tevékenység
  • 2004.04: Europian Reanimation Counsil (ERC) ALS Provider kurzus sikeres elvégzése, gyakorlói bizonyítvány megszerzése,
  • 2005- : Gottsegen Országos Kardiovaszkuláris Intézet, Felnőtt Kardiológia Osztály
  • 2005-2013: ITR szakorvosi munka
  • 2013-2017: subintenzív vezető főorvos
  • 2019-2023: sürgősségi és szakambulancia vezető főorvos,
  • 2021-2023: FKO osztályvezető helyettes főorvos,
  • 2021-2022: nemzeti oltás, oltópont orvosszakmai vezető főorvos,
  • 2023-  : Sürgősségi Betegellátó Egység vezető főorvos.
Társasági tagságok
  • Magyar Orvosi Kamara
  • Magyar Kardiológus Társaság
  • Európa Kardiologiai Társaság
  • Elektrofiziológiai Munkacsoport
  • Intenzives Munkascsoport
  • Szívelégtelenség Munkacsoport
  • Magyar Aneszteziológiai- és Intenzív Terápias Társaság
  • Magyar Reszusztitációs Társaság

SZAKTERÜLET

PREVENCIÓS KONZULTÁCIÓ

SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK DIAGNOSZTIZÁLÁSA, KEZELÉSE

24 ÓRÁS EKG

24 ÓRÁS VÉRNYOMÁSMÉRÉS

BESZÉLT NYELVEK

MAGYAR

ANGOL

OROSZ