Minden gyermek másképp fejlődik: van, aki hamar megtanul olvasni, más inkább a sportban jeleskedik, és olyan is, aki nehezebben illeszkedik be a közösségbe. Vannak azonban olyan jellegzetes viselkedési és figyelemproblémák, amelyek már nem egyszerű „egyéniséget” tükröznek, hanem gyermekkori viselkedészavarokra utalhatnak. Ezek közé tartozik a figyelemhiányos-hiperaktivitás zavar (ADHD), az autizmus spektrumzavar (ASD, korábban Asperger-szindróma), illetve más, a szociális készségeket vagy az érzelmi szabályozást érintő nehézségek.
Mi az ADHD és mi az ASD?
Az ADHD vagy hiperaktivitás, angolul Attention Deficit/Hyperactivity Disorder
A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar egy idegrendszeri eredetű állapot, amely a magasabb rendű gondolkodási és önszabályozási folyamatok eltérő működésével áll összefüggésben. Ide tartoznak például a tervezés, a gátlás, a feladatok végrehajtása, az önellenőrzés és a rugalmas alkalmazkodás képességei. Nemzetközi szakirodalomban leggyakrabban az ADHD rövidítés használatos (attention deficit hyperactivity disorder), de előfordul a hiperkinetikus zavar elnevezés is. Inkább egy tartós idegrendszeri sajátosságról van szó, semmint klasszikus értelemben vett betegségről. A tünetek sokszor nemcsak gyermekkorban, hanem felnőttkorban is megmaradhatnak. A legtipikusabb jellemzők közé tartozik az impulzív viselkedés, a figyelem fenntartásának nehézségei, valamint a fokozott mozgásigény és nyugtalanság. Az iskolás korosztályban viszonylag gyakran előfordul, egyes felmérések alapján akár minden tizedik gyermeket érinthet, és a fiúk körében gyakoribb.
Az ADHD-s gyermek nehezen tud koncentrálni, könnyen elterelődik, állandóan „mozgásban van”, sokszor impulzívan reagál, nehézséget okoz a feladatok befejezése, a szabályok betartása és a türelem.
ADHD gyanúja esetén a diagnózis csak akkor állítható fel, ha a gyermeknél legalább fél éve több, a korosztályától eltérő tünet jelentkezik, amelyek figyelemzavarra, fokozott mozgékonyságra és impulzív viselkedésre utalnak. Rendkívül fontos, hogy a megállapítást szakképzett szakemberek komplex vizsgálatokkal előzék meg, kizárva minden olyan állapotot vagy betegséget, amely hasonló tüneteket okozhat, mint például figyelemzavar, motoros nyugtalanság vagy tanulási nehézség. Ilyen lehet például értelmi fejlődési elmaradás, iskolaérettségi problémák, diszlexia vagy más speciális tanulási zavar, pszichés instabilitás, illetve depresszió. Emellett fel nem ismert érzékszervi eltérések, például hallás- vagy látásproblémák is kiválthatnak hasonló jeleket.
Fontos hangsúlyozni, hogy az ADHD hátterében idegrendszeri működésbeli eltérések állnak, ezért el kell különíteni azokat a viselkedési nehézségeket, amelyeket a környezeti tényezők idéznek elő, például nevelési problémák, túlzott iskolai terhelés vagy traumatikus élethelyzetek. A tünetek pontos okainak feltárása mindig szakember feladata.
Az ASD, vagyis autuzmus spektrumzavar, angolul Autism Spectrum Disorder
Az autizmus spektrumzavar olyan idegrendszeri alapú állapot, amely elsősorban a fejlődés korai szakaszában jelentkező eltérésekhez köthető. Fő jellemzője a társas kapcsolatok és a kommunikációs képességek nehézsége, valamint az a kihívás, hogy a gondolkodás és a viselkedés rugalmas szervezése nem fejlődik a megszokott ütemben és minőségben.
Ide tartozik a korábban önállóként ismert Asperger-szindróma is. Az ASD-s gyermekek gyakran nehezen alakítanak ki barátságokat, másképp kommunikálnak, sajátos érdeklődési köröket mutatnak, és előfordulhatnak ismétlődő viselkedésmintáik.
Az autizmus kialakulásának pontos oka még mindig kutatások tárgya, és egyértelmű, tudományosan elfogadott magyarázat eddig nem született. Ennek fő oka a zavar rendkívüli összetettsége: nehéz egyetlen, konkrét tényezőre visszavezetni. Bizonyított, hogy a genetikai tényezők jelentős szerepet játszanak, amit a családon belüli halmozódások is alátámasztanak. A rendelkezésre álló kutatások szerint az öröklődés valószínűleg több gén együttes hatásán alapul. Ritka esetekben külső tényezők, például a magzati fejlődés során bekövetkező fertőzések is hozzájárulhatnak az agy működésének eltéréseihez.
Ezzel szemben a tudomány egyértelműen kizárta, hogy a szülői magatartás vagy más pszichés tényezők lennének a kiváltó okok. Nincs bizonyíték arra sem, hogy az autizmus kialakulása bármilyen környezeti hatással, egyéb betegségekkel, emésztőrendszeri problémákkal, tápanyag-intoleranciával, immunrendszeri eltérésekkel vagy fertőzésekkel összefüggene. A zavar nem kapcsolódik vitaminhiányhoz, környezeti szennyező anyagokhoz, nehézfémekhez, élelmiszer-adalékokhoz vagy védőoltásokhoz.
Hogyan ismerhetjük fel?
Az ADHD legtipikusabb jelei közé tartozik, hogy a gyermek nehezen tud hosszabb ideig figyelni és a feladatra összpontosítani. Viselkedésére a szertelenség, az önkontroll hiánya és az impulzív cselekvés jellemző. Gyakran állandó mozgásban van, és aktivitása, nyugtalansága, valamint tanulási és viselkedési nehézségei akadályozzák a mindennapi teljesítményét. Fontos, hogy a tünetek nem egy adott helyzetre korlátozódnak, hanem például otthon és az óvodában vagy iskolában egyaránt megjelennek.
Bár az ADHD-t leggyakrabban az iskolás korban állapítják meg, mert ekkor a gyermek nehezebben illeszkedik az iskola rendjébe, a szakemberek szerint a jellegzetes viselkedés már kétéves korban, bizonyos esetekben pedig csecsemőkorban is felismerhető az átlagosnál magasabb aktivitási szint és a fokozott óvatlanság miatt. Jellemző továbbá, hogy az ADHD-s gyermekek sokkal gyakrabban szenvednek kisebb-nagyobb baleseteket kortársaikhoz képest.
Az ASD korai jelei már a gyermek életének első két évében megfigyelhetők a társas viselkedés terén. Ilyenek például a testtartás, amely nem ösztönzi az ölbevételt, a válaszként adott mosoly hiánya, valamint a kölcsönös, szerepcserés kommunikáció sérülése vagy elmaradása. Később ritkán fordul elő a tárgyak megmutatása vagy átadása, és gyakran nehézséget okoz a szemkontaktus fenntartása. A beszédfejlődés lassulhat vagy megakadhat, amit a gyermek nem kompenzál alternatív kommunikációval, például gesztusokkal. Sérülhet az arckifejezések, gesztusok és testtartások használatának és értelmezésének képessége is.
A fejlődési rendellenesség legszembetűnőbb jelei általában 4–5 éves korban válnak leginkább láthatóvá. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy önmagában egyik tünet sem jelenti automatikusan az autizmus meglétét. A tipikus viselkedési minták közé tartozik például a társas érdeklődés csökkenése, a közeledés kerülése, a testi kontaktus iránti ellenállás, valamint a vigasz keresésének hiánya fájdalom vagy bánat esetén, esetleg annak merev, tanult formái. Gyakran kevésbé törekszik az öröm és élmények megosztására, valamint a kortársakkal való közös játékra. Ugyanakkor előfordulhat, hogy kritikátlanul közeledik idegenekhez vagy személyes eseményekről beszél idegenek előtt, és nyilvános helyzetekben zavarba ejtő viselkedést mutat.
A legfeltűnőbb tünetek általában kortársak között jelentkeznek: a gyermek ritkán kezdeményez közös játékot, elutasítja a társas közeledést, vagy passzívan vesz részt a közös tevékenységekben. Aktív kezdeményezés esetén a közeledései gyakran szokatlanok, nem illeszkednek a helyzethez vagy a társak igényeihez, figyelmen kívül hagyva a társas és kulturális normákat.
A rugalmasság hiánya a viselkedésben szintén gyakori jelenség: a gyermek az életkorának megfelelő játékok helyett szűk, ismétlődő, sztereotip tevékenységeket végez, például tárgyakat pörget, sorba rendez, dörzsöl vagy kopogtat. Jellemző a túlzott ragaszkodás az állandósághoz vagy szokatlan tárgyakhoz.
Serdülő- és felnőttkorban a társas viselkedés mintázatai hasonlóak, de ekkor már a nyelvi és értelmi képességek függvényében az érintett jobban tudatában lehet eltérő viselkedésének, ami gyakran izolációhoz és magányosság érzéséhez vezet.
A diagnózist mindkét esetben gyermekpszichiáter, pszichológus és fejlesztő pedagógus együttese állítja fel, megfigyelés, szűrőkérdőívek és a szülőkkel folytatott beszélgetések alapján.
Mit lehet tenni?
ADHD esetén
Az ADHD diagnózisának felállításában és kezelésében többféle szakember működik közre, így gyermekpszichiáterek, klinikai pszichológusok, gyógypedagógusok és más, a gyermek fejlődését támogató szakemberek. A kezelés középpontjában általában a személyre szabott kognitív viselkedésterápia áll, amelynek célja, hogy a gyermek korának megfelelő módon sajátítsa el az állapotával való hatékony együttélést. A terápiás gyakorlatok segítik a jellemző viselkedési problémák kezelését és a mindennapi működés optimalizálását. Kiemelten fontos, hogy a szülők és a családtagok is aktívan részt vegyenek a folyamatban: a szakemberek megtanítják nekik, hogyan támogathatják leghatékonyabban gyermeküket.
Az ADHD tünetei gyakran enyhülnek az életkor előrehaladtával, de egyes esetekben a problémák felnőttkorban is megmaradhatnak. Ilyenkor szükség lehet felnőtteknek szóló, egyéni önfejlesztő tréningekre, konfliktuskezelő gyakorlatokra vagy viselkedésterápiára.
Gyógyszeres beavatkozás is szóba jöhet, ám ezt mindig szakorvos írja elő alapos kivizsgálás után. A hagyományosan alkalmazott stimulánsok vagy nyugtatók nemcsak hatástalanok lehetnek, hanem kifejezetten károsak is, és ronthatják a gyermek állapotát.
Autizmus esetén
Az autizmussal élő gyermekek ellátása elsősorban nevelési és pedagógiai feladat, nem pedig orvosi tevékenység, kivéve, ha társuló egészségügyi probléma, például epilepszia is jelen van. Az érintett gyermekeknek speciális óvodákra és iskolákra van szükségük, ahol az autizmusra szakosodott gyógypedagógusok és felkészült szakemberek segítik fejlődésüket. A fejlesztés történhet integrált közösségben vagy speciális csoportokban, a gyermek egyéni képességeihez igazított programokkal. A fő cél, hogy a gyermek a lehető legnagyobb önállóságot érje el, miközben a család is aktívan részt vesz a folyamatban. Hazánkban azonban az autizmus-specifikus intézmények száma nem elégséges, így a családokra is jelentős terhek hárulnak.
Felnőttkorban ugyanez a támogatási igény fennmarad, de más szinteken: speciális intézmények, képzések, lakhatási és foglalkoztatási lehetőségek, házi gondozás, habilitációs és rehabilitációs programok, valamint nyílt munkaerőpiaci lehetőségek biztosítása szükséges. Ezek azonban gyakran korlátozott számban és felkészültséggel állnak rendelkezésre. Az autizmussal élő személyek többsége egész életen át változó mértékű, folyamatos segítséget és támogatást igényel. Alacsonyabb értelmi vagy nyelvi szint esetén önálló életvitelük ritkán valósítható meg, és nehezebb helyzetekben intenzívebb gondozásra lehet szükség.
A központi idegrendszeri eltérések közvetlen gyógyítására jelenleg nem áll rendelkezésre gyógymód, ezért a terápiás megközelítés pszichoszociális és pedagógiai módszereken alapul, a viselkedési problémák kezelésére fókuszálva. Fontosak a szocioterápiák, készségfejlesztő foglalkoztatások, valamint az érintett gyermek egyéni képességeire szabott programok. A gyermekpszichiáter szerepe a diagnózis felállításán túl az ellátás céljainak, irányának és hierarchiájának meghatározása. A gyógyszeres kezelés csak kiegészítő jellegű lehet, például a szorongás, pánik vagy dührohamok kezelésére.
A mindennapi gondozásban a család mellett a gyermekgyógyász, a háziorvos és a védőnő is kulcsszerepet játszik. A terápiás és edukációs programok során gyakran szükséges kognitív- és viselkedésterápiás támogatás. Az értelmi képességekhez mérten integrálható gyermekeknél a személyre szabott szociális fejlesztés segíti a társas-kommunikáció javítását, a beilleszkedést, a konfliktushelyzetek kezelését és a mindennapi élethez való alkalmazkodást. Ugyanakkor a társult pszichiátriai problémák, például depresszió kezelése is fontos része a gondozásnak.
Felnőttkorban a szükséges támogatás és terápiás módszerek alapvetően hasonlóak a gyermekkorban alkalmazottakhoz, és az ellátás megkezdése a diagnózis felállítását követően történik.
Előítéletek helyett elfogadás
Fontos megérteni, hogy ezek a gyermekek nem „rosszak” vagy „neveletlenek”. Az ADHD-s gyermek lehet kreatív és energikus, míg az autizmus spektrumon lévők sokszor kimagasló részletfigyelemmel vagy különleges tehetséggel bírnak. A korai felismerés és a megfelelő segítség abban támogatja őket, hogy megtalálják az erősségeiket és kiteljesedhessenek.
Tanácsok ADHD-s vagy autizmus spektrumzavarral élő gyermeket nevelő szülőknek
Amikor a gyermeknek ADHD-ja vagy autizmus spektrumzavara van, a mindennapi nevelési helyzetek különösen nagy kihívást jelenthetnek. A legfontosabb, hogy a szülők tudatosan, szeretettel és következetesen segítsék a gyermek fejlődését.
-
Biztonságos keretek kialakítása
A kiszámítható napirend és szabályok megnyugtató kapaszkodót adnak. A következetesség csökkenti a szorongást és elősegíti a jobb együttműködést.
-
Pozitív megerősítés
A jó viselkedés elismerése sokkal hatékonyabb, mint a hibák folyamatos kiemelése. Kis sikereket is érdemes megünnepelni, ez erősíti az önbizalmat.
-
Mozgás és aktív tevékenységek
Az ADHD-s és autista gyerekeknek különösen nagy szükségük van a szabad levegőn való mozgásra. A sport, séta, játszótéri mozgás nemcsak energiát vezet le, hanem javítja a figyelmet és a hangulatot is.
-
Telefonozás és kütyüzés kerülése
A túl sok képernyőidő fokozhatja a figyelemzavart, ronthatja az alvást, és még inkább elszigetelheti a gyermeket a valódi kapcsolatoktól.
Fontos a szülői minta: ha a gyermek azt látja, hogy a családtagok is tudatosan szabályozzák a képernyőhasználatot, könnyebben elfogadja a korlátokat.
A kütyük helyett közös játék, társasozás, rajzolás, építés vagy közös olvasás sokkal inkább támogatja a gyermek fejlődését.
-
Türelem és támogatás
A szülőknek is szükségük van pihenésre és feltöltődésre, hogy hosszú távon türelmesen tudjanak jelen lenni. Szakemberekkel (pedagógus, pszichológus, fejlesztőpedagógus) való együttműködés sokat segíthet.
Az ADHD-val, autizmus spektrum zavarral vagy más viselkedészavarral élő gyermekek különleges kihívások elé állítják a családot. A szeretetteljes odafigyelés, a strukturált környezet, a tudatos képernyőidő-kezelés a gyermek javát szolgálja, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy harmonikusabban fejlődhessen. Ha időben felismerjük a jeleket, és szeretetteljes, támogató környezetet biztosítunk számukra, akkor kibontakozhatnak erősségeik és tehetségük is.