Az elmúlt másfél évtizedben Magyarországon látványosan megerősödött a magánegészségügyi szektor. Egyre többen veszik igénybe a fizetős egészségügyi szolgáltatásokat, sok esetben nem választás, hanem kényszer eredményeként. A magánegészségügy rohamos térnyerése nem csupán a jóléti rétegek kényelmi döntése, hanem egy komplex válasz a közegészségügy válságára. Vajon mik lehetnek a jelenség okai, mik a következményei, és hogyan viszonyul egymáshoz az állami és a magánszektor.
Az állami egészségügy problémái
Magyarországon az állami egészségügy évtizedek óta krónikus forráshiánnyal küzd. Az Európához képest alacsony orvosi és ápolói bérek, az elavult infrastruktúra, az alulfinanszírozottság és az egyre súlyosbodó szakemberhiány együttesen vezettek ahhoz, hogy az állami ellátás színvonala sok esetben nem képes megfelelni a páciensek elvárásainak. Az ellátásra való hosszú várakozási idők, a bizonytalan időpontok és az esetenként méltatlan körülmények miatt sok beteg fordul a magánszolgáltatók felé.
Ezen túlmenően a koronavírus-járvány még inkább próbára tette az állami rendszert: az erőforrásokat átcsoportosították a COVID-ellátásra, miközben más típusú kezelések, műtétek gyakran háttérbe szorultak vagy elhalasztódtak. Ennek következtében azok, akik anyagilag megtehették, a gyorsabb és kiszámíthatóbb magánellátást választották.
Edukáció és a szűrővizsgálatok fontossága
A fenti jelenség hátterében nemcsak finanszírozási problémák állnak, hanem nagy szerep jut ebben az edukáció hiányának, az öregedő társadalomnak és a hagyományosnál jóval drágább, új, modern terápiák (pl. a robotsebészet) bevezetésének is. Már kisgyermekkorban el kellene kezdeni az egészséges életmódra nevelést, ami hosszú távon segítené társadalmunk egészségesebbé válását. Ugyanígy a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságát is sokkal jobban kellene hangsúlyozni, hiszen a legtöbb daganatos betegség, szív-érrendszeri betegségek megelőzésének egyetlen eszköze a korai felismerés.
A magyarok azonban nem arról híresek, hogy ha nincs probléma, orvoshoz mennek csak szűrővizsgálat céljából. Legtöbbször már akkor fordulunk orvoshoz, amikor már nagy a baj, itt fáj, ott fáj, és talán már visszafordíthatatlan a szervezet károsodása. A dolog kulcsa az egészségtudatosságban rejlik, amivel nem állunk túl jól.
A KSH adatai szerint az éves nettó átlagkereset 4 440 000 Ft, vagyis havonta 370 000 Ft. Ha ebből az összegből évente csak 150 000 Ft-ot fordítanánk az egészségünkre megelőzés céljából (kardiológiai, nőgyógyászati, urológiai szűrővizsgálatok, laborvizsgálatok), már óriásit lépnénk előre az egészséges élet felé vezető úton.
A magánegészségügy felemelkedése
A magánegészségügy fejlődését egyrészt az állami rendszer hiányosságai, másrészt a társadalom változó elvárásai is táplálják. A páciensek egyre inkább igénylik az időpontokra épülő, kiszámítható és emberközpontú egészségügyi szolgáltatást. A digitális technológiák gyors elterjedése – online időpontfoglalás, leletek digitális elérhetősége, telemedicina – a magánszektorban gyorsabban és rugalmasabban valósult meg, mint az állami rendszerben.
A magánszolgáltatók nem csupán városi középosztálybeli rétegeket céloznak: egyre több középkorú vagy vidéken élő ember dönt úgy, hogy – gyakran komoly anyagi áldozatot vállalva – fizetős egészségügyi ellátást vesz igénybe, különösen diagnosztikai vizsgálatok, nőgyógyászati, ortopédiai vagy fogászati kezelések esetén.
A magánbiztosítások térnyerése, valamint a céges egészségbiztosítások megjelenése tovább növelte a magánszolgáltatások iránti keresletet. Egyre több munkaadó kínál egészségbiztosítási csomagokat, ami tovább erősíti a magánellátásba vetett bizalmat.
A két szektor viszonya és egymásra utaltsága
Bár sokan hajlamosak az állami és magánszektor között éles határvonalat húzni, a valóság inkább együttélésre és kölcsönös függőségre utal. Számos orvos egyszerre dolgozik mindkét rendszerben: a közellátásban részmunkaidőben, a magánszektorban pedig kereseti kiegészítés céljából.
Ideális esetben a magánszektor tehermentesítheti az állami rendszert, lehetőséget teremtve a célzott, differenciált ellátásra. Ehhez azonban szigorúbb szabályozásra, átlátható finanszírozásra és az orvosok két szektor közötti mozgásának tisztázására lenne szükség.
A magánegészségügy térnyerése Magyarországon részben a piaci igényekre, részben a közellátás strukturális problémáira adott válasz. A jövő egyik nagy kihívása éppen az lesz, hogyan lehet úgy összehangolni az állami és magánszektor működését, hogy az ne a társadalmi egyenlőtlenségeket mélyítse, hanem kiegészítse egymást az egészséghez való egyenlő esélyű hozzáférés jegyében.
Forrás: